2010. szeptember 28., kedd

Hamill szerint Lucas 4 trilógiát tervezett a Star Warshoz


George Lucas a 70-es évek végén megalkotta a filmtörténelem egyik legkörülrajongottabb alkotását, a Star Warst. Az elsőnek leforgatott trilógia főszereplője Mark Hamill volt, akinek a mozi világában ez volt az egyetlen sikere, de nem kopott fel az álla, képregényeket készít, rajzfilmekhez, számítógépes játékokhoz adja a hangját. Hamill e hónapban beszélt a Moviewebnek arról, hogy Lucas hiába is tagadja, nem csak hat Csillagok háborúja filmben gondolkodott, hanem 12-ben. Márpedig Lucas a Baljós árnyak bemutatója idején is arról beszélt, hogy soha nem is szándékozott két trilógiánál többet csinálni. „Mesélt a hetedik, nyolcadik és kilencedik részről.” - mondta Hamill - „ Mikor az első trilógiát készítettük még 4 trilógiáról, azaz 12 részről volt szó. A sivatagban két jelenet beállítása között elég sok szabadidő adódott arra, hogy erről beszélgessünk, George elmesélte az elképzeléseit. Megkérdeztem tőle: 'Miért a negyedik, ötödik és hatodik részhez láttál hozzá először? Ez őrület.' Erre Lucas azt felelte, hogy üzletileg ez éri meg legjobban. Elmondta, hogy az első trilógia egy sokkal komorabb és komolyabb hangvételű lesz az eddigiekhez képest. Feltette a kérdést, hogy benne lennék e esetleg a 9. részben. 1976-ot írtunk ekkor én meg visszakérdeztem: 'Mikorra tervezed?' Mire azt felelte, hogy 2011-re.' - Hamill megjegyezte, hogy hogy Lucas csak egy cameot szánt neki kilencedik felvonásban, szerinte azért gondolhatta meg magát időközben, mivel nem akart egész életében Star Wars filmeket csinálni. „Szerintem a Star Warsnak van eleje, közepe, lezárása és ezzel vége. Bár gyakorlatilag sosincs vége. Csak számomra. De mi van a rajongók kérdéseivel? 'De hisz éppen hogy Jedi lettél, mi történet ezután?' Ez olyan, mintha leforgatták volna, hogy James Bond miképp vált 007-essé, majd nem folytatódtak volna kalandjai.” - tette hozzá Hamill.

2010. szeptember 22., szerda

Return...

Hali!
jó ideje nem adtam hírt magamról legalábbis itt blogon keresztül és jó ideje csak film kritikákat írtam. történt sok jó és rossz dolog is,de ezeket mostanában inkább megtartom magamnak. :)
most jelenleg minden elég jól megy a magán életemben,a suli kicsit zötyögősen megy vagyis indul,de majd bele jövök vagyis inkább el kellene már szánnom magam egy kis tanulásra és több oda figyelésre.
jelenleg beteg vagyok ,de már gyógyulgatok elég jól. szegény Minámmal együtt kaptuk el azt a szart! :S
Till We Drop nevű bandának is csinálgatok háttereket. motor is hamarosan átalakításra kerül.
most már kevesebb filmkritikát írok. :P

2010. szeptember 6., hétfő

A következő Alien film kemény és ocsmány lesz


A Predator után az Alien is kap egy újabb filmet, a savas vérű űrlényt Ridley Scott, az első rész rendezője fogja elhozni ismét a mozikba, méghozzá 3D-ben. A forgatókönyvön legutóbb a Lost egyik atyja, Damon Lindelof dolgozott és tudni lehet, hogy a sztori az első felvonás előtt 30 évvel fog játszódni, így Sigourney Weaver biztosan nem fog feltűnni benne.

Az Independent beszélgetett nemrég Ridley Scott rendezővel a karrierjéről, majd végül szóba került a két részesre tervezett Alien prequel is. "Jim elég magasra tette a lécet, amit nekem át kellene ugranom" - Scott ezzel A bolygó neve: Halál folytatásra célzott, amelyet James Cameron dirigált és szintén hatalmas siker lett.

Scott így folytatta: "A film eléggé kemény és igazán ocsmány lesz, ez a hold sötét oldala. Istenekről és mérnökökről lesz szó. A világűr mérnökeiről. Vajon az alienek biológiai fegyvernek készültek? Vagy azért jöttek létre, hogy letaroljanak egy bolygót?" Ezekre a kérdésekre még egyelőre nem kapunk választ, talán a film előtt kiderül, de még az is elképzelhető, hogy csak a betervezett két előzményfilm második részében fog kiderülni minden. Ez még a jövő zenéje.

Még mindig lehetséges, hogy lesz Halo film


Hatalmas sikernek örvendenek a Halo játékok, néhány éve felmerült a Microsoftban, hogy termékükből mozifilmet kellene csinálni. Már majdnem meg is valósult a dolog, Peter Jackson ügyködött producerként a tervezeten és Neill Blomkamp dirigálhatta volna a produkciót, ám az elképzelésüket végül nem tudták megvalósítani, mivel a projektet jégre tették. (Jackson és Blomkamp helyette megcsinálta a District 9-et. ) A fő gond az volt a Halo mozis verziójával, hogy a fejesek túl soknak találták a költségvetést és az sem tett jót, hogy a Doom csúfosan megbukott.

Azonban a Variety cikke szerint a Microsoft nem mondott még le a Halo filmről. "Még mindig szeretnénk megvalósítani egy kiváló mozifilmet, durván sok dokumentációt és egyéb anyagot halmoztunk fel, hogy támogassunk egy ilyen produkciót. Azt már tudjuk, hogy milyen történetet akarunk elmesélni, de addig nem lesz semmi mozgolódás az ügyben, míg nem találunk egy megfelelő indokot arra, hogy megcsináljuk a filmet. Egyáltalán nem sietünk." - mondta Frank O'Connor, a Franchise Development Director. Forgatókönyvük is van, Alex Garland, Stuart Beattie, D.B. Weiss és Josh Olson is ügyködött rajta. A terv az, hogy egy olyan sztorit mondjanak el, ami magában is megállja a helyét és nem a játék történetét akarják elmesélni.