2010. április 26., hétfő

Alien folytatás ami előzmény!


Mint ismeretes az első Alien film rendezője, Ridley Scott ismét a kezébe vette a savas vérű űrszörny sorsát és maga fogja dirigálni a franchise következő darabját, amely nem közvetlen folytatás lesz, hanem egy előzményfilm. Scott nemrég az MTV-nek nyilatkozott a produkcióról. "Mellettem van éppen egy rakat lap, ami már a forgatókönyv negyedik vázlata. Immár nem álmodozunk a filmről, hanem dolgozunk is rajta. Kitaláltuk a történetet is" - mondta Scott, aki megnyugtatott mindenkit, hogy az előző filmekhez képest sokkal jobb karaktereket fogunk látni és olyan jól haladnak, hogy nem is lehet kérdéses, hogy belátható időn belül hozzá fognak látni a forgatáshoz.

A történet 2085-ben fog játszódni, 30 évvel azelőtt, hogy Ellen Ripley karaktere megszületett volna. A nyolcadik utas: A Halálban a Nostromo legénysége egy kihalt bolygón rálel egy elhagyott űrhajóra, amiben nem csak több alien tojást találnak, hanem a pilótafülkében egy nem emberi tetemre is rábukkannak. Ez a figura is szerepet fog kapni az alkotásban. Kiderült továbbá, hogy a főhős egy nő lesz. Scott elárulta, hogy anno mikor az első rész forgatókönyvén dolgoztak még úgy volt, hogy Ripley fickó lesz és nem nő. Aztán a szereposztásnál felmerült benne, hogy miért is ne lehetne hölgy a központi karakter.

A nagy kérdés, hogy mikor kerül a mozikba a kész film? Scott reméli, hogy 2011 végén már látható lesz a produkció, de szerinte sokkal reálisabb egy 2012-es időpont.

2010. április 25., vasárnap

Titánok harca


Szombaton megnéztük Minával a filmet. most jöjjön a kritika.
Története az szinte ugyan az volt mint a régebbi verziónak. viszont akció jelenetekben és különleges lényekkel dúsabb volt mint elődje. de a 3D nem tetszett nem volt annyira szépen kidolgozva,bár ezt máshol is olvastam már, mivel a film eredetileg csak 2D-ben jött volna ki és az utolsó pár héten úgy gondolták ,h inkább legyen belőle 3D-s verzió is. ennek következménye látható is a filmben. mindenesetre egy nagyon jó kaland film tele akcióval és különleges teremtményekkel. ajánlom mindenkinek!

2010. április 19., hétfő

Érzések..Pt.2

4 hónapja együtt Minával,de ez a nap mégsem úgy alakult ahogy gondoltam. az esti MSN-ezés közben volt két olyan mondata amik eléggé elgondolkoztattak arról,h most mi is van. eléggé felmerült bennem,h ismét csak egy játék vagyok? vagy csak egy újabb jó szórakozás? mindenesetre ezek az érzések ott vannak az emberben mindig. van aki azt mondja,h nem,de abban az emberben is. miért van az ha minden jól megy akkor jön közbe mindig valami? vagy miért van az,h a másik viccből szórakozik velünk mi meg komolyan vesszük?
Valahogyan nem ezt vártam 4 hónap után,h össze veszünk este.:( olyan más minden. a legapróbb dologra féltékeny leszek,bár fura,h Mina múltjából néha feltűnik egy két srác és akkor még felesleges féltékenykednem. de én nem ilyen vagyok,h csak nézem és valami nyomoronc bepofátlankodik az életemben. az ilyen kis fogyatékosokat a motorom után tudnám kötni és végig húzni egy kavicsos úton. egyszerűen szánalmasak,h mennyire leszarják a mások életét érzéseim,csak is a sajátjaikkal foglalkoznak. és egy ilyen után én vagyok a hibás,h mérges leszek vagy ideges és teljesen máshogy kezdem látni a dolgokat. néha olyan fura meg érteni,h egyik pillanatban semmi gond a másikban meg már minden a fejet tetejére áll.:S
De Minánál jobban nem szerettem még senkit és nem akarok ilyesmik miatt elveszíteni sem!:(

2010. április 18., vasárnap

Napos vagy esős tavasz?


Végre itt a tavasz és alig lehet kint lenni,mert mindig esik. ha meg nem esik akkor meg valami olyan jön közbe,h nem tudok kint lenni vagy ha kint vagyok nem azt kell csinálnom amit akarok. Danival tervezgetünk egy eldobót majd motorozáshoz,de még nem tudni,h hol kellene megépíteni. lehet,h azt inkább úgy kellene csináltatni. érkezővel nincs sok gond. rajzokat kaptam Lux Tomitól. bár az érkezőt sem lesz egyszerű megépíteni.
hétvégén itt volt Mina! szokásos volt mint mindig! :D filmezés meg verekedés meg ami mindig szokott lenni! :D
Lassan Yujival meg Tomival is neki kell állni videókat csinálni. télen megvoltak az ötletek akkor nem volt senki elérhető,most mindenki az és nincsenek ötletek! :D

2010. április 15., csütörtök

Már a harmadik!

Ma közölték osztállyal,h a matek tanárunk felmondott! kicsit néztünk,h mi van? meg ilyenek és természetesen mi voltunk okolva mert már el üldöztünk két tanárt,de ezt mi nem bántottuk!:D az első egy köcsög biosz tanár volt utálta mindenki és azt mondta,h mi nem tudjuk megtörni és itt fog maradni, hát két hét múlva be adta a felmondását!:D és ott volt az előző matek tanárunk aki kegyetlen jó tanár volt,jól le is adta az anyagot. őt meg egy faszkalap osztálytárs miatt veszítettük el. kár érte remek tanár volt. és most erre a mostani tanár is elmegy. egyre durvább dolgok fognak terjengeni a suliról!:S

2010. április 11., vasárnap

Leopárd lárva!!! :D


Hétvégén Minánál voltam! szombat délelőtt érkeztem. majd szekáltam Minát,h sohasem érkezik időben és várni kell rá! :D miután haza értünk hozzájuk neki álltunk filmet nézni meg ilyenek. délután viszont megérkezett Mina mamája,keresztapja és a felesége. nagyon kedves emberek örülök,h megismertem őket.:) az este is filmezéssel telt el. vasárnap meg kicsit be kattantam! :D betakaróztam Mina leopárd mintás takarójába és én voltam a gonosz leopárd lárva aki Minát támadja! :D elég érdekes volt! :D utána megint filmet néztünk! bár már az is kérdés,h mi mikor nem nézünk filmet! :D

2010. április 8., csütörtök

Mozgalmas pár nap!

Hát az a pár napom elég mozgalmas volt! szerdán angol órán vissza tértünk party sarokba és Róóbival meg Puccyval elég jól elvoltunk!:D utána már nem is volt semmi érdekes! tegnap meg motorozni akartunk Danival,Benivel meg Zsoltival aztán nem lett belőle semmi mert kawa gyertyája bemondta az uncsit és így csak ők motoroztak. akkor kicsit eléggé rá untam a motorozásra!
de ma már újult erővel vágtam neki mindennek vettem gyertyát,új fülhallgatót röviden eddig minden fasza!:D kawa is jó az új gyertyával! hétvége Minámmal! :P

2010. április 4., vasárnap

51

BOLDOG 51. SZÜLETÉSNAPOT ANYU!:(

2010. április 1., csütörtök

Április 1

Hát elég érdekes volt a mai nap! senki nem szívatott meg senkit! pedig eddig mindig volt valami!
ma suliban csak egy film nézésre kellett bemenni amiről el is kéretőztem,mert le akartam menni régi sulimba ahol diáknap volt. az a kár,h így is csak a végére értem oda!:( legalább találkoztam egy két régi arccal.:) Tomi haza hozott kocsival utána meg Danival mentünk el motorozni a környéken. voltak szerelések de szerencsére meg lettek oldva. holnap jön Mina is hétvégét vele töltöm!:) meg holnap fel kellene menni Székesfehérvárra is Szilárdhoz venni védő cuccot motorozáshoz!